A brúk egyike a Vietnam területén élő mintegy 60 hegyi törzsnek, nemzetiségnek [1]. Kultúrájukban és vallásukban a divináció, mint a természetfölötti világgal való kapcsolat fenntartásának módja, rendkívül nagy szerepet játszik. Erre a fontosságra utal a különböző divinációs technikák nagy száma, eltérő formája, azoknak az elveknek a változatossága, amin e technikák és formák alapulnak, akárcsak az a tény, hogy a vallásos élet fő, központi aktusában, az imák recitálásával vagy éneklésével egybekötött, M. Mauss terminológiájával élve "totális társadalmi ténynek" (fait social total) tekinthető áldozatbemutatásokban kitüntetett szerepet kapnak. Ima (vagy ének), divináció és áldozat egymást kölcsönösen feltételező, egymástól elválaszthatatlan fogalmak a brú vallásban. Bár ismert néhány olyan jóslás is, amely önmagában áll, s amelynek célja a betegségeket okozó természetfeletti lények (szellemek vagy istenségek, helyi terminológiával élve: yiangok) beazonosítása, illetve a gyógyulásért cserébe meghozandó állatáldozatok meghatározása - a divinációk nagy része mégis áldozatbemutatáshoz kapcsolódik, s elsődleges célja azok során a természetfeletti világ képviselőivel való folyamatos kapcsolattartás. A hangsúly tehát - eltérően a más népeknél megszokott képtől - nem annyira a jövő kifürkészésén, az ember sorsának a megtudakolásán, döntő események előtt a meghozandó lépések közötti választáson van (bár ilyen jóslások is ismertek), mintsem a szellemvilág akaratának a "lefordításán", mihez-tartás végett a követendő magatartás megismerésén, és az ehhez szükséges folyamatos kommunikáción. Mindezek értelmében a következőkben a brúk áldozatbemutatáshoz kötődő divinációit fogjuk elemzés tárgyává tenni.
Az áldozatbemutatásnak két lehetséges módja van. Az egyik az, amit "közönséges áldozatbemutatásnak" nevezhetünk (ntoang); a másik sámán részvételével megtartott áldozatbemutatás (yao). A kettő közötti különbség lényegében az, hogy míg az előbbiben a család- vagy ágazatfő (tehát nem specialista) mutatja be imák recitálásával az áldozatot, az utóbbiban az áldozat-bemutató specialista: sámán, aki sámánszertartás keretében, ének kíséretében ajánlja fel az áldozatot a yiangoknak.
Bemutatásunkat a "közönséges áldozattal" kezdve, a legegyszerűbb ima sem hangozhat el, illetve - ami evvel egyenértékű, mivel ima önmagában, áldozatbemutatás nélkül nem létezik a brúknál - a legjelentéktelenebb áldozatbemutatás sem múlhat el anélkül, hogy ne járna együtt jósló-bambuszkák (asieu) elvetésével 
t04a02. Az imában feltett kérdésre vagy kérésre (pl. jó lesz-e az aratás, illetve hogy legyen bőség; meg fog-e gyógyulni a beteg, legyen vége a járványnak, múljon el a balszerencse stb.) a választ a bambuszkák közvetítik. Mik is ezek valójában? Egy kb. 7-10 cm hosszú bambuszcsövet a hossztengelye mentén kettévágnak, így egy-egy homorú és domború darabot kapnak. E bambuszdarabkákat az ima alatt a földre hajigálják. Ha a két darab "fej és írás", tehát egymáshoz képest ellentétes formában esik le a földre, azaz az egyik domború, a másik pedig homorú felét mutatja, a válasz pozitív. Ha mindkét darab csak homorú, vagy csak domború felét mutatja, a válasz negatív. A pozitív választ tehát akkor kapjuk meg, ha a bambuszcső eredeti egysége az egymást kiegészítő homorú és domború részek révén létrejön.
Bármilyen különösnek is tűnhet számunkra, a jósló bambuszkák elvetése annyiszor és addig történik, amíg a kívánt választ el nem érik. Mihelyt ez megtörténik, az imádkozó összetett kézzel, hangos "ko-koh"-hal megköszöni a szellemek beleegyezését, majd felteszi a következő kérdést és folytatja a bambuszkák hajigálását. Így megy ez az egész szertartás során végig. Ily módon voltaképp sokkal inkább a pozitív eredmény kierőszakolásáról van szó, mintsem a szó szoros értelmében vett "jóslásról". Erre a kérdésre a dolgozat végén még vissza fogunk térni.
Ez a jóslásmód bárki számára hozzáférhető, nem igényel specialistát. De mivel a szigorúan patrilineáris brú társadalomban az áldozatbemutatást kizárólag férfiak végzik, a jósló-bambuszkákat férfiak, méghozzá általában az áldozatot imák recitálásával egybekötve bemutató családfő kezeli.
A jósló-bambuszkák eredete a mitikus múltba nyúlik vissza: egy énekelt mítosz szerint az Özönvíz alatt egyedül életben maradt testvérpár tutajon feljut az Égbe, majd elválik egymástól. Egyikük fenn marad az Égben, másikuk visszaereszkedik a földre. Hogy a kapcsolat kettejük között fennmaradhasson, az Égben maradt fivér e bambuszkákkal ajándékozza meg öccsét. Ezek segítségével bármikor kapcsolatba léphetnek egymással: akármire van szüksége a Földön az öcsnek, csak kérnie kell, s megkapja azt az Égben maradt testvértől. Így jön létre az emberi civilizáció, így ismerik meg az emberek a tüzet, a kultúrnövényeket, azok között is elsősorban a létfenntartás alapját képező rizst, valamint egyéb dolgokat - s az emberek azóta is e jósló-bambuszkákat használják a természetfölötti világ képviselőivel való kapcsolattartásra.
A specialistát nem igénylő "közönséges áldozatbemutatásokon" kívül a divinációnak különlegesen fontos szerepe van az áldozatbemutatás ünnepélyes formájában, a specialista által végzett sámánszertartásban is. Ennek struktúrájával, vagyis az azt felépítő állandó elemek alkotta cselekmény-vázzal egy korábbi írásunkban foglalkoztunk (Vargyas 1993). E cikk egyik fő tanulsága az volt, hogy a bru sámánizmus talán legjellegzetesebb vonása az, hogy benne a sámán divinációk (seang) révén folyamatos kapcsolatot tart a természetfölötti világ képviselőivel. A brú elképzelések szerint ugyanis igen fontos, hogy a szertartás során mindig, minden az ő elvárásaiknak, igényeiknek és akaratuknak megfelelően menjen végbe: tudni kell, hogy a yiangok megérkeztek-e valamennyien, hogy tetszenek-e nekik az elkészített áldozati tálcák, hogy megfelelő számú állat van-e ezeken a tálcákon, hogy ha megeszik az áldozati állatokat, cserébe valóban fel fog-e gyógyulni a beteg, hogy megették-e már az állatokat és jóllaktak-e, hogy most már távozni fognak-e véglegesen, vagy még akarnak esetleg valamit, s hogy a szertartás elvégzése révén helyreállt-e a normális világrend, stb.? A sámánszertartás maga így voltaképp egymást követő, sokszor lélegzetelállítóan látványos, szemfényvesztésig menő divinációk sorozata.
Kezdjük a legegyszerűbbel és haladjunk onnan az egyre speciálisabb, egyre különlegesebb eljárások felé! A legegyszerűbb jóslás a "fej vagy írás" kategóriába tartozik, mint például a rizsszemek számlálása (seang rakau). Minden sámánszertartás elengedhetetlen kelléke a sámán kellékeit tartalmazó porceláncsésze (klié). Ezt a csészét színültig megtöltik hántolt, nyers rizzsel (rakau), s a kellékeket (1 db. nyers tojás, 4 db. tigris- vagy medvefog, 4 db. kenyérfalevélből készített tölcsérke, 1 db. fekete színű, kereszt alakú gyertya és 1. db. bambuszból fonott "halcsont") a rizsbe állítják. E kellékek funkciója különböző. A tigris- és medvefogak például a sámán "hadserege", ezek segítségével ijeszti el a természetfölötti világ nem-kívánatos képviselőit. A gyertya "világításra" szolgál, tehát arra, hogy a sámán a szellemvilág képviselőit megláthassa vele. A tölcsérkék valószínűleg az áldozati tálcákhoz lejövő szellemek tartózkodási helyéül szolgálnak. Végül a rizs és a tojás - a bonyolult szimbolikus jelentést most figyelmen kívül hagyva - a divináció eszközei. A szertartás során a sámán a rizsből kivesz egy csipetet, a tálca szélére (vagy a legyezőjére, segédje, illetve a résztvevők tenyerébe stb.) helyezi, majd megszámlálja t04a04. Ha az eredmény páros, a válasz pozitív, ha páratlan, negatív. A jóslást mindaddig megismétli, míg a válasz pozitív nem lesz.
Egy másik, gyakori divináció típushoz a tojást használják (seang tarel ntruoi). Számos más, a következőkben bemutatandó eljáráshoz hasonlóan ennek lényege is valamiféle rendkívüli egyensúlyi helyzet elérése: a tojást bármiféle segédeszköz nélkül, a tálca szélén, vagy valamilyen más sima alapon fel kell állítani, azaz függőlegesen ki kell egyensúlyozni anélkül, hogy közben Kolombusz megoldását, a tojás betörését segítségül hívhatnák t04a06. Amikor a tojás feláll, a válasz pozitív. A helyi ideológia szerint a tojást, akárcsak a későbbiekben a kardot, a szellemek állítják fel, így adván tudtul egyetértésüket.
Egy harmadik jóslást együttesen a rizs és a tojás segítségével végzi a sámán (seang rakau tang tarel ntruoi). Ennek alapja az a tény, hogy minden rizsszemen van egy csírakezdemény, ahonnan a növény ki fog majd sarjadni. A brúk ezt hívják a rizs "szemének". A jóslás során a sámán a kellékeit tartalmazó csészéből (klié) egy csipet rizst vesz ki, s rászórja a rizsbe állított tojásra. Ezt addig ismétli, amíg egy szem nem marad a tojás tetején. Ekkor megnézi, hogy a rizs "szeme" merrefelé, milyen irányban áll. Amennyiben a sámán felé "néz", azaz a csírakezdemény a rizsszemen arra az oldalra esik, ahol a sámán van, a válasz pozitív; amennyiben hozzá képest ferdén áll, vagy hátrafelé mutat, a válasz negatív. A sámán mindaddig újra és újra próbálkozik, amíg a válasz pozitív nem lesz.
A divinációk között különleges szerepe van a sámán par excellence eszközével, a karddal végzett jóslásoknak. Ezek lényege az, hogy a kardot függőlegesen vagy vízszintesen, egymagában vagy valamiféle más tárggyal együtt, valamiféleképpen ki kell egyensúlyozni. Az egyik leggyakoribb eljárás (seang dao) a következő: a sámán a kardot, hegyével a föld felé, beleállítja a kellékeit tartalmazó porceláncsészébe (klié), majd függőlegesen kiegyensúlyozza.t04a09. A kard - bármilyen hihetetlen is - az esetek döntő többségében néhány másodperc múlva "feláll", közvetítvén a szellemvilág megerősítő, pozitív válaszát. Félreértések végett le kell szögezni, hogy a sámán a kardot semminek - még a csészében lévő tojásnak - sem támasztja neki. Támasztékul - ha az elég egyáltalán - a mintegy 10 cm mélységű csészében lévő, nyers, hántolt rizs szolgál(hat) egyedül, ami a kard hosszának 1/10-ét sem teszi ki... Mint már volt róla szó, a helyi ideológia szerint a kardot "a szellemek állítják fel" - ha ennél materialistább magyarázatot próbálunk meg keresni, legfeljebb a kard jó súlyelosztásával operálhatunk. A hegyén megálló kard látványa azonban akkor is több mint meglepő.
Egy másik, komplikáltabb divináció (seang ntruoi) során a sámán a segítőszellemének járó csirkét szúrja fel a kardra, majd a felfordított, nyelénél fogva a porcelán csészébe állított kardot a csirkével együtt egyensúlyozza ki függőlegesen, hogy megtudja: elfogadja-e segítőszelleme a neki felajánlott áldozatot. A nyelénél fogva a porceláncsészébe állított kard kiegyensúlyozása az alátámasztott felület nagysága miatt nyilvánvalóan könnyebb feladat, mint amikor ugyanezt a kard hegyénél fogva teszik meg. Ám a felnyársalt és szabálytalan alakú csirke miatt a súlyelosztás kedvezőtlen, s ez a kard felállítását megnehezíti. Így amit megnyertek a vámon, elvesztik a réven - a kard felállítását közönséges földi halandó hiába is próbálná [2].
Ennek a divinációs technikának még látványosabb változata az, amikor a sámán a kardot egy fizetségképp neki adott fémedény fülébe dugja, majd a kardot ugyancsak felfelé fordítva a kettőt (kardot és edényt) együttesen egyensúlyozza ki függőlegesen (seang adeh)t04a12. Ebben az esetben az edény súlya miatt a kard kb. 45 fokos szögben megdől, ami az egyensúlyi helyzet realizálását igencsak megnehezíti. A kérdés, akárcsak az előbb, ezúttal is a segítőszellemhez szól: "örül-e az ajándéknak, elfogadja-e fizetségképpen"? Ha a kard az edénnyel feláll, a válasz pozitív, ha nem, a sámán mindaddig próbálkozik, amíg a "szellem az ajándékot el nem fogadja". Valószínűleg felesleges hozzátenni: nem láttunk egyetlen olyan szertartást sem, ahol ez meg ne történt volna...
Mindezeknek a jóslásoknak közös vonása a kard - rászúrt tárggyal vagy anélkül való - függőleges kiegyensúlyozása. A most tárgyalandó divinációban (seang dao kop tarel ntruoi) viszont az egyensúlyi helyzetet vízszintesen kell elérni. Ennek során a sámán a kardot, melynek hegyére még egy égő gyertyát is feltűz, a kellékeit tartalmazó porceláncsészében lévő tojáson fekteti keresztbe.t04a14. Emlékeztetnem kell rá, hogy bár a kard foka 1-2 mm széles, s így a feltámasztás viszonylag biztosnak, az egyensúly könnyen realizálhatónak tűnik, a tojás teteje valójában domború, a feltámasztás tehát mindössze egyetlen ponton valósul meg. "Ha már lúd, legyen kövér": a sámán az így kiegyensúlyozott kardot (a hegyére tűzött égő gyertyával együtt) a legyezőjével legyezgetni kezdi, először az egyik oldalról, majd a másikról, oda-vissza forgatva vele a kardot a tojáson úgy, hogy az akár több teljes kört is leír anélkül, hogy közben leesne!
Utoljára hagytuk azt divinációt, amely talán a sok látványos eljárás között is a leglélegzetelállítóbb: a "lélek visszahívásának" (aro ruviye) rítusát szabály szerint lezáró, utolsó nagy bizonyságtételt. E szertartás elengedhetetlen kelléke egy disznó, méghozzá nem is akármilyen disznó: előírás szerint ennek mindig nagynak kell lennie. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a feláldozandó állatok nagysága rendszerint nincs előírva, mégha vannak is illendőségbeli korlátok és elvárások. Ez azonban az egyedüli általunk ismert olyan eset, amelyben a nagyság meghatározott és mint ilyen, fontos szerepet játszik. Ezt az teljes disznót (megfőzve és feltrancsírozva [3]: fej + négy comb + test és farok) egy fonott háti- vagy derékkosárba (achoiq vagy ayang) teszik; tetejére egy bambuszkosárkányi (tap) főtt rizs, 1 üveg rizspálinka, ünnepi ruhadarabok, családi ékszerek, pénz és más egyéb, egyszóval minden, "mi szem-szájnak ingere" kerül(het). Mindez a földi jó együttesen az eltávozott léleknek a testbe való visszacsalogatására szolgál. Majd az egész kosarat leborítják egy gyönyörű kendővel, felkötik a hegyével felfele fordított kardra, s a mintegy 40-60 kilogrammnyi súlyt - énekszó és furulyakíséret mellett - a karddal együtt függőlegesen [4] kiegyensúlyozzák (seang alik) . Amikor a kard feláll, a lélek visszatért, a beteg lelki integritása helyreállt - meggyógyult. Mint az összes többi divinációban, a sámán legyezőjével bizonyságképp hevesen meglegyezi a kardot: a kényes egyensúly nemcsak hogy létrejött, de sziklaszilárd is - a kardot legyezővel sem lehet ledönteni!
A fentiekben a divinációs technikák egy részét, elsősorban az ima közben, illetve a sámánszertartások során végzett leggyakoribb divinációkat tárgyaltuk. A szűkre szabott keretek között nem lehet célunk a brú kultúrában ismert összes forma kimerítő tárgyalása. Ezért csak megemlítjük, hogy a különféle rítusok során számtalan egyéb jóslástípussal találkozhatunk: pl. az áldozati állatok vérének, feltört nyers tojásnak, az áldozati csirke csőrének és lábának, vagy a nagyobb áldozati állatok (disznó, kecske, bivaly) májának és epéjének, stb. a vizsgálatával.
A formai változatosság taglalása helyett fordítsuk inkább figyelmünket az értelmezés kérdéseire! Mindenekelőtt szögezzük le: a brú vallás, és speciálisan a brú samanizmus egyik legjellegzetesebb vonása az, hogy benne a divináció kiemelten fontos szerephez jut. A rítus alatt az áldozatot bemutató egyén, illetve a sámánszertartás alatt a sámán folyamatos párbeszédet folytat a természetfölötti világ képviselőivel, állandó kapcsolatban áll velük. Minden egyes feltett kérdésre egy divinációs aktus a válasz. A rítust - többnyire igen látványos - divinációk sorozata kíséri.
Ha most a brú kultúra határain túl tekintünk, azt találjuk, hogy a délkelet-ázsiai törzsi kultúrák körében a divináció vallásbeli kiemelt szerepe nem speciálisan brú vonás. A szakirodalombeli elszórt adatokból ítélve úgy tűnik, hogy Délkelet-Ázsia hegyvidéki törzseire általában jellemző. A teljesség igénye nélkül csak néhány példa: a jósló bambuszkák használata ismert a laoszi khmúknál (Ferlus, 1977), a vietnami mnong garoknál (Condominas, 1957:156) és egyéb mnong csoportoknál (Maurice 1993: 630-631), valamint a sedangoknál (Devereux, 1938); az egyéb "fej vagy írás" típusú jóslások nagy szerepet játszanak a mnong garok kultúrájában (ld. Condominas, 1957) és a sedangoknál (Devereux, 1938); a rizzsel való jóslás a jeheknél (Hickey, 1993:208), a csirke csőrével és lábával végzett jóslás pedig szinte az össze hegyi törzsnél, jeheknél, roglaioknál, katuknál, chruknál előfordul (Hickey 1993:251); a feltört nyers tojás a laoszi lameteknél (Izikowitz, 1951:320); a tojás és a kard a muongoknál kiemelt jósló eszköz (Goudineau, 1996) stb.
Ami azonban igencsak meglepő, az az, hogy a brú divinációkhoz a legközelebbi párhuzamokat - méghozzá nagyon közeli párhuzamokat - nem Délkelet-Ázsia hegyi törzseinél, hanem egy attól kulturálisan és földrajzilag egyaránt távol eső területen, Koreában találjuk. 1991-ben, koreai terepmunkánk alatt nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a brú sámánszertartások speciális vonásaként megismert divinációk a koreai megszállottsági kultuszokban, amelyeket az újabb irodalom "samanisztikusnak" hív [5], nagy szerepet játszanak. A fentebb tárgyaltak közül megtalálhatók bennük a legegyszerűbb és a leglátványosabb eljárások is: a legyezőn való rizs számlálása éppúgy, mint - a brú sámán kardjának közvetlen párhuzamaként tekinthető - háromágú szigony végére felnyársalt disznó kiegyensúlyozása. E divinációk koreai neve sasil, amit Guillemoz "az igazság bizonyítéká"-nak fordít [6], és bennük, akárcsak a brú sámánszertartásokban, kiemelt szerepet kap a nem-mindennapos egyensúlyi helyzetek realizálása. Mindebből következik, hogy a brúk divinációs technikái egy nagyobb délkelet- és kelet-ázsiai terület gyakorlatába illeszkednek bele, amely jóval meghaladja a hegyvidéki, proto-indokínai törzsek elterjedési területét - de amelynek határai jelenlegi tudásunk szerint még pontosabban nem rajzolhatók meg.
E formailag eltérő, ám - felfogásunk szerint - lényegében mégis azonos világképet, a természetfölöttihez való azonos viszonyt tükröző divinációk magyarázatára a délkelet-ázsiai törzsi kultúrák körében tudomásunk szerint mindössze egyetlen kísérlet született - G. Devereux részéről (1938). Ő sedang adatközlőinek magyarázatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy e divinációk (elsősorban a "fej vagy írás" típusúak) a személyes felelősség áthárításának, el- illetve kikerülésének a módjai, a felelősség alól való kibújás hagyományos módszerei. Sedang adatközlőit idézve: "ha hibázunk, vagy valamit rosszul csinálunk, a szellemek nem haragudhatnak ránk. Nem a mi hibánk, hanem a jóslófáé. Mi csak annak engedelmeskedünk. A szellemek csak a jóslófára haragudhatnak, mert az adott nekünk rossz tanácsot." A divinációknak tehát mindezek alapján Devereux felelősségelhárító, és azon keresztül pszichológiai megerősítő funkciót tulajdonít.
Ami mármost a jóslófákat illeti, Devereux szerint nem lehet úgy vetni azokat, hogy biztosan jól essenek, azaz nem lehet csalni velük. De ennek nincs is értelme. A rossz válasznak ugyanis a sedangok (is) csak akkor engedelmeskednek automatikusan, ha a megoldandó probléma nem lényeges. Ha viszont lényeges, a kívánt választ addig forszírozzák, amíg ki nem jön eredményként - vagyis végső soron csak a "jó" választ fogadják el helyesnek.
Saját anyagunk Devereux fenti magyarázatát teljes mértékben alátámasztja: a brúk a "helyes" vagy kívánt válaszokat - legyen szó jósló bambuszkákról, vagy a karddal, tojással, rizzsel végzett jóslások bármelyikéről - éppúgy erőltetik ki, mint a sedangok, figyelmen kívül hagyva a negatív válaszokat; az eközben nagy ritkán bekövetkez(het)ő balszerencse kivédésére vagy magyarázatára is hagyományos technikáik vannak (ld. Vargyas, 1999). A felelősségnek a természetfölötti világ képviselőire, a yiangokra való áthárítása pedig tökéletesen beleillik abba a világképbe, amelynek kéziratos munkánkban (Vargyas, 1994/c) azt a címet adtuk, hogy Alkudozás az istenekkel.
Az értelmezés lehetőségei azonban mindezzel még nem merülnek ki. Devereux-nek egy elejtett megjegyzése ("érdekes lenne tudni, hogy vajon hasonló szkepticizmussal és racionalizálással másutt is találkozunk-e?") további - általa sem kiaknázott - lehetőségeket rejt magában. Miről van szó? Véleményünk szerint e divinációk - eltekintve most attól a ténytől, hogy látványosságuknak köszönhetően nagyban hozzájárulnak a szertartások dramatikus hatásához - végső soron a brúknak a természetfelettihez való általános viszonyát tükrözik, képezik le. Ezt a viszonyt a kétség, a szkepticizmus, az ambivalencia, a racionalitás és a dialógus fogalmaival írhatjuk le.
Saját anyagunk, a rítusok során egyfolytában végzett divinációk arra utalnak, hogy a brúk a rituális aktusok elvégzését önmagában nem tartják elegendőnek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a természetfelettihez fűződő, alapvetően szkeptikus és racionális viszonyuk miatt a rítusok performatív értékét folytonosan megkérdőjelezik. Ha tehát nem akarják, hogy szertartásaik értelmetlenné váljanak, ha azt akarják, hogy ez a bizonyos performatív érték megkérdőjelezhetetlen legyen, "bizonyítékokra" van szükségük. Erre szolgálnak a divinációs technikák. De a brúk még a divinációkhoz is szkeptikusan viszonyulnak. Egy-egy elszigetelt aktus a számukra önmagában nem bizonyít semmit. Még amikor az első válasz pozitív, akkor is szükség van más hasonló jelek révén az eredmények további, folyamatos megerősítésére. Egy adott jóslás végső soron csak akkor rendelkezik bizonyító erővel, ha a divinációk sorozata, az aktusok egésze vág egybe.
Emiatt az alapvetően szkeptikus hozzáállás miatt van szükségük folyamatos párbeszédre a természetfölötti világ képviselőivel is: hogy kételyeikre "bizonyosságot" szerezzenek egy olyan világból, amely - mivel természet feletti - a ráció számára alapvetően felfoghatatlan. A kétely és a szkepticizmus a divinációk sorozata által szolgáltatott munícióval, a természetfölötti világ képviselőinek megerősítése, helyeslése által győzhető csak le. Mint brú adatközlőink mondták: "A szellemeket mi nem látjuk, de tudjuk, hogy vannak, mert a divinációk során megnyilvánulnak, kinyilvánítják akaratukat". Nyilván nem véletlen, hogy a földrajzilag és kulturálisan a brúktól távol eső területen, Koreában e divinációk neve, mint már láttuk, sasil, "az igazság bizonyítéka" - ami egyértelműen utal mondanivalónk lényegére: a kételkedés, az ambivalencia feloldására, a bizonyosság megszerzésére.