A temetkezés a brú vallás talán legnagyobb szabású rítusa. A helyi társadalom egészére kiterjed, az emberi kapcsolatok széles skáláját hozza mozgásba, jószerével a brú kultúra összes fontos vonása megjelenik benne sűrített formában. A rendelkezésemre álló, szűkre szabott időben nincs módom e bonyolult rítussorozat minden vonását behatóan tárgyalni. Itt most csak néhány, a rítusok során megnyilvánuló szemiotikai univerzáléval, oppozíció párral fogok foglalkozni - azokkal, amelyeken keresztül a legpregnánsabban fejeződik ki a brúk túlvilágfelfogása. Ezek a következők: kelet - nyugat, óramutató járásával megegyező irány - avval ellenkező irány, közel - távol, nappal - éjszaka, tisztátalan - tiszta, egész/ép - törött/rossz, hideg - meleg, páros - páratlan.
Kiindulásként szögezzük le máris: a Túlvilág a brúknál - a ritka és lakonikus - expressis verbis megfogalmazások szerint is, de a rítusokból, illetve a fenti oppozíció párokból kirajzolódóan is - a valóság tükörképe. Ez a tükörkép azonban minden látszat ellenére tulajdonképpen a való élet mása: ha a fenti oppozíció pároktól eltekintünk, a halottak "élete" pontos mása az élőkének. A túlvilág ilyetén való felfogására számtalan néprajzi példát idézhetnénk. A gazdag irodalomból most csak az egyik legkorábbi, illetve az egyik legutolsó összefoglalásra hivatkoznék: Tylor Primitive Culture-jére (1871), illetve az Eliade szerkesztette The Encyclopaedia of Religion (1987) megfelelő címszavaira [1].
Ahhoz azonban, hogy az oppozíció párok helyét és szerepét a rítusokban megérthessük, meg kell ismerkednünk a "lélek" halál utáni sorsával, és röviden vázolnunk kell a temetkezési szertartások struktúráját.
A brúk felfogása szerint egy egyénnek egy "lelke [2]" (ruviêi) és egy alter ego szerű védőszelleme/istene (chiet) van. Tekintettel arra, hogy ez utóbbi az egyén halálakor maga is elpusztul, s a továbbiakban semmilyen szerepet nem játszik, a következőkben nem foglalkozom vele, s figyelmemet kizárólag a ruviêi tárgyalásának szentelem. A ruviêi halál utáni sorsa kétféle lehet:
a) beleköltözik egy újszülöttbe, és reinkarnálódott formában az emberi társadalomban él;
b) a halál után a halott körül marad, vele együtt bekerül a hermetikusan lezárt koporsóba, ahonnan csak a sírba tételkor engedik ki, a koporsó fedelét elmozdítva. Ettől kezdve a sír körül, a temetőben lakik, illetve a "nemrég elhunyt"[3], azaz még divinizált ősökké nem vált halottak számára az erdőben épített, ház formájú oltár (dống nsắk 
t01a01) környékén. Itt évente egyszer, szertartás keretében állatáldozatot kap az összes többi halott
______________________ p 50.
ruviêi-jével együtt. Az évenkénti szertartást kb. 10 évente egy szimbolikus, másodlagos temetkezési szertartás (rapữp nơâng ỡt- szabad fordításban "olyan temetés, amely után a halottak lelkei még itt maradnak közöttünk") követi, melynek során a halottak testét kis vasdarabok helyettesítik. A szertartás idejére ezekbe hívják bele a halottak ruviêi-jét, s a vasdarabokat kis szimbolikus koporsóba téve ugyanúgy bánnak velük, mint egy valódi halottal: mindazokat az aktusokat elvégzik, amiket a valódi temetkezésen is elvégeznek. E másodlagos temetkezések, helyesebben halotti emlékünnepek nagyjából 10 éves periodikussággal megismétlődnek. A több évtizeden keresztül tartó, rendkívül bonyolult "másodlagos temetkezési" ünnepekből álló sorozat végén, melynek so-
______________________p 51.
rán az elhunytak személyes emléke fokozatosan halványul el, a halottak "felmennek" a közelebbről meg nem határozott "égbe", ahol yĩanggá[4], azaz istenséggé válnak. Ezen utolsó, végleges temetés neve rapữp pỡq dớp, azaz "olyan temetés, amely után a halottak lelkei felmennek". Az égből aztán később az emberek egy újabb szertartásban lehívják őket, hogy elfoglalják helyüket az ágazat most már divinizált közös őseinek, yĩang Kaneaqnak az oltárán. [t01a02]
Az ember "lelke" által befutott út tehát körkörös. Először, a halál után, az emberek világától való eltávolodás jellemzi, hogy a ciklus végén immár egy közös istenség, yĩang Kaneaq formájában integrálódjék újfent az élők világába. Kaneaqt az elhunytak személytelen és anonim tömege, azaz "az ősök" alkotják. De mihelyt az ősök "felmennek" az égbe és yĩanggá válnak, számbeli sokaságuk megszűnik, elillan, hogy átadja helyét az ősökből álló és azokat megszemélyesítve szimbolizáló egyetlen yĩang képzetének, Kaneaqnak. A halotti rítusok célja pedig nem más, mint hogy ezt a körkörös folyamatot szimbolikus formában megvalósítsák és vizualizálják.
Az elmondottakból már világos, hogy a brúk kétféle temetkezést gyakorolnak: egy valódit, amelynek során az elhunytat fatörzsből készült koporsóban elföldelik, és egy szimbolikus, a szakirodalomban általában "másodlagos temetkezés"-nek nevezett halotti emlékünnepet. A kettő struktúrája azonban - a valódi test / szimbolikus test közötti különbségből fakadó eltéréseket, valamint a valódi temetések egy nappal rövidebb időtartamát leszámítva - tökéletesen azonos.
Lássuk ezek után a - három napig tartó és bivalyáldozattal együttjáró, nagyszabású - temetések struktúráját!
I. nap (xoán, vagy cham tang) - az előkészületek napja.
Ez mindig páratlan napra esik. Ennek során a halottas ház körül:
1) elkészítik az ünnepségek színhelyéül szolgáló, bambuszból és fából készült, köralakú, ideiglenes építményt, a ramơongot , t01a03 benne a téglalap alakú, ráccsal körülkerített sekart t01a04, ahova a koporsót/kat, valamint az áldozati ajándékokat helyezik; valamint elkészítik a körülöttük levő "páholyokat" (lơah) t01a05 is - a vendégek és különböző fokozatú rokonok ülő-és hálóhelyét. A ramơong és a sekar tájolása szigorúan meghatározott: a sekar két rövid oldala K-Ny irányú, s a ramơongba nyíló (változó számú) bejárók is kelet-nyugati tájolásúak. A ramơong és sekar formájának szimbolikájáról e helyütt csak annyit, hogy a szomszéd népektől ismert, tumulusba való temetkezésre utal: a köralakú ramơong megegyezik a köralakú földhányással, a tumulusszal, míg a benne lévő, téglalap alakú sekar a tumulusba vágott sírgödörrel. A brúknál ugyan tumulus nincs, a téglalap alakú sírt viszont nagyjában-egészében köralakú irtás veszi körbe.
2) elkészítik a temetőben (ping) a téglalap alakú sírt és fölötte a házat szimbolizáló sírépítményt . Szimbolikus temetkezés esetén a sírok kidolgozása, díszítése eltér egymástól annak függvényében, hogy "még itt maradó", vagy "véglegesen felmenő" halottakról van-e szó. E sírok tájolása is meghatározott: valódi koporsó esetén kelet-nyugati, méghozzá úgy, hogy a fej esik nyugat felé (a hanyatt fekvő halott "a felkelő Napot nézi"), míg szimbolikus sírok esetén észak - déli, tekintettel arra, hogy bennük a koporsók keresztben fekszenek, s így újfent létrejön a kelet-nyugati irány.
______________________ p 52.
3) elkészítik a valódi, vagy szimbolikus koporsót/kat és a hozzájuk való kellékeket (gyékény, amibe a halottat csavarják, halottvivő saroglya, koporsóvivő rúd stb.) .
4) elkészítik a bivalyáldozati póznát (sarnưng), amit felállítanak a ramơong mellett (általában attól nyugatra) . Naplemente előtt ide fogják kikötni a bivalyt.
Ezek az előkészületek kora reggeltől délig, esetleg kora délutánig terjednek. Szimbolikus temetkezés során ezt követi naplementekor
5) a halottakat szimbolizáló vasdarabok eltemetése (tứp tak) , amelyekbe belehívják a halottak lelkét. Az a hely, ahol ez történik, bárhol lehet (noha gyakran nyugatra van a ramơongtól); a sírokat, illetve a sekart szimbolizáló, téglalap alakú, gallyakból készült kis modell tájolása azonban törvényszerűen kelet-nyugati. Az előttük elmondott ima során pedig az imádkozó arccal a lenyugvó Nap felé, nyugatnak fordul, s úgy hívja aruviêiket a vasdarabokba.
Sötétedés után a ramơongban megkezdődik
6) az ünnepséget felügyelő/elnöklő öregek italozással egybekötött tanácskozása (karthĩ) az öregek páholyában ; amit
7) a kisgyermekek egész éjjel tartó, rettenetes hangzavarral együtjáró dobolása/kolompolása zenélése/táncolása zár le .
A II.nap neve "a halottak bejönnek" (kumuiq mut).
Ez szimbolikus temetés esetén mindig páros napra esik.
Valódi temetkezés során (ami csak két napos) ekkor készül el az összes fent említett építmény és kellék, s még ekkor - dél előtt - hozzák a háztól a gyékénybe csavart halottat a ramơongba, ahol az időközben már odakészített koporsóba helyezik.
Szimbolikus temetés esetén az események
______________________ p 53.
1) a vasak földből való kiszedésével (rứh tak = arô achu) indulnak . Ennek során a vasakat most már ruviêivel rendelkező, valódi halottakként kezelik: beburkolják kis, gyékényt szimbolizáló papírdarabba, s a halottakat "saroglyákon", lassú menetben felviszik a ramơongba. A rítus egyik legünnepibb pillanata ez. Minden egyes "saroglyát" két ember tart: egy elöl és egy hátul, akik szabadon maradt kezükkel az előttük, illetve mögöttük következő halott saroglyáját tartják. A halottak így egymással szimbolikusan "összefonódva", elhalálozási sorrendben, megszakítás nélküli végtelen sorban "jönnek fel" - kelet felé - a ramơongba (néha 80-90 halott is van!) . Ott
2) a vasakat koporsókba helyezik . Ezt követi a
3) régi és új halottak összetalálkozása. Ez mind a valódi, mind a szimbolikus temetésnél külön áldozatbemutatással (disznó áldozat) jár együtt (padiên amóh). Ezután jön a
4) halottak szakrális vízzel való megtisztítása (sarak) és fogaik szimbolikus feketére lakkozása (= a halottaknak való kedveskedés) . Majd
5) a halottakat "megetetik" (padiên sana), végül
6) a koporsót/kat a sekarba teszik . Ekkor
7) a vendégek kondoleálnak, és átadják ajándékaikat. Ez valójában egy, a harmadik napon lezáruló komplex ajándékcsere első fázisa, melyben a temetést rendező Ego-csoport feleség-adói és feleség-kapói Ego csoportján keresztül cserélnek egymással ajándékot . Ezután következik
_______________________ p 54.
8) az első halotti ének, (aruai: arô achu) . Ezeket az énekeket egy "specialista [5]" vezetésével négy-öt öregember szokta előadni, a sekart lassan, az óramutató járásával megegyező irányban körbejárva, egy kézzel az előttük haladó vállára, másik kézzel a sekar korlátjára támaszkodva. Egy temetés alatt általában négyszer-ötször énekelnek aruveit, a rítus szerkezetében pontosan meghatározott helyeken. Az első részben a halottakat üdvözlik, s invitálják: jöjjenek enni és inni, fogadják el a nekik felajánlott bivalyt.
9) Valamikor a délelőtt közepe táján (10 óra körül) leölik a bivalyt, s megkezdik trancsírozását, majd főzését . A főzést az anyai nagybácsik kategóriájába tartozó férfiak vezetik.
10) Közben a vendégek folyamatosan érkeznek és helyezkednek el a páholyokban (rokonsági fok és nemek szerint különböző helyeken).
11) Nem sokkal dél után következik a 2.aruai, amelyben a bivalyt ajánlják fel a halottaknak
12) majd az időközben megfőtt bivalyhússal bemutatják az áldozatot (ntơăng sana tariak) . Az ezt követő evés-ivás után
13) délután 4-5 óra tájt megkezdődik a táncosok és dobosok bevonulása. A zene és tánc az ezután következő szerkezeti egységek miatti rövid megszakításokkal egész reggelig tart .
14) naplemente és éjfél között valamikor a 3. aruai következik,
15) ezt vagy megelőzi, vagy követi az öregek újabb formális tanácskozása (karthĩ) naplemente után .
16) Valamikor este 8 és éjfél között újabb típusú halotti ének, a paryỗng következik . Ennek lényege, hogy az énekesek két csoportra oszlanak. Az egyik csoport az élőket, a másik a halottakat személyesíti meg. Az egyik csoport vezetőjének kezében hús, a másikéban pálinka, s így keringenek lassan, egymással ellentétes - az "élők" az óramutató irányával megegyező, a "halottak" azzal ellentétes - irányban a sírt szimbolizáló sekar körül, miközben egymás zenei frázisainak a végébe vágva, egymásnak felelgetve alternatív éneket énekelnek. Az ének kulmináló pontjánál a két fél megáll, kicserélik egymás között a húst és a pálinkát, majd összeborulva a sekar körül folytatják éneküket. Benne - a végső elválás előtt utoljára - az élők a halottak segítségéért folyamodnak, bőséget, gazdagságot, egészséget kérve tőlük.
17) Végezetül valamikor hajnalban sor kerül a parleng karai névre hallgató utolsó részre . Ebben tréfás-szimbolikus formában eljátsszák az emberélet fő eseményeit a születéstől egész az öreg korig, beleértve ebbe az irtásföld készítésének egyes fázisait, házépítést és unokák születését is. A játékban résztvevő fiatalok minden egyes esemény kihirdetését (pl. "most vetés ideje van!") követően nagy nevetés között, viharos gyorsasággal, az óramutató járásával megegyező irányban körbefutják a sekart - hogy az utolsó esemény után nyugat felé távozzanak. A szimbolika világos: az emberélet fordulói a sír körül zajlanak le néhány röpke pillanat alatt, s a keletről, az életből jött emberek nyugatra, a halálba távoznak.
______________________ p 55.
A III. nap "a halottak elmennek haza" (kumuiq chu).
1) Hajnalban sor kerül az utolsó, 4. aruaira (sa-ữi savai), amelyben a végső elválás gyötrelméről énekelnek, s a halottnak jókívánságaikat fejezik ki.
2) Ezt követi az ajándékcsere (sarau khỡi) második része . Azok az ajándékok, amelyeket a feleség-adók adtak Ego csoportjának, most Ego feleség-kapóikhoz kerülnek, míg ez utóbbiak ajándékait a feleség-adók kapják meg.
3) Még egy utolsó aruai következik, amelyben elmagyarázzák a halottnak a megteendő utat, és "megosztják" a halottak és az élők között a javakat
4) A fiatalok az egész este tartó táncot és dobolást fergeteges hajrával befejezik és hangos kiáltozások közepette elvonulnak. A vendégek maradéka is útnak indul hazafelé. Mostantól kezdve a rítus hátralévő részein már csak az
Ego-csoport és a falubeliek vesznek részt.
5) Az utolsónak hagyott bivalyfejet is elfogyasztják
6) A ramơongot és a sekart szétrombolják, s néhány búcsú-ima után a halottas menet megindul nyugat felé, a temetőbe .
A temetőben aztán
1) a koporsót/kat sírba teszik a már leírt kelet-nyugati irányban
2) a sírok köré lerakják a sírmellékleteket, s mindazt, amire a halottnak a túlvilágon szüksége lehet: a leölt bivaly szarvát a sírépület tetejére, valamint csontjait a "bivalykarámba", a "tüzifát", a "halakat", a vetőmagvakat stb .
3) Végül az óramutató járásával ellenkező irányban, hátrafelé haladva, szimbolikusan "elvetik számára a rizst" . Ezzel - valamikor késő délelőtt táján - bevégződik a temetés. Az emberek hazamennek kipihenni a három napos rítus fáradalmait.
Az események ismeretében most már tekintsük végig, hogy a fent említett oppozíció párok hogyan nyilvánulnak meg a gyakorlatban!
A tükörképszerű világnak az emberi világ mintájára való elképzelése legvilágosabban a sír körüli cselekedetekben nyilvánul meg: a halottat sírmellékletek formájában mindazzal ellátják, amire az életben is szüksége van: hátikosarakkal, bozótvágó késsel, víztartó tökökkel, főttrizs-tálaló tálcákkal és más egyébbel. Megkapja a feláldozott állatok csontját is, s elvetik számára az alaptáplálékként szol-
______________________ p 56.
gáló rizst. E cselekedetekben azonban szinte az összes fent említett oppozíció pár is megjelenik egyben: a sírmellékleteket összetörik, vagy az állatok csontját teszik oda (ép/egész - törött/rész); a rizst hátrafelé haladva, óramutatóval ellentétes irányban vetik el (- ami szemben áll a normális, óramutató szerinti iránnyal); a temetés páratlan napon történik (páros - páratlan) és nappal, ami megfelel a túlvilágon lévő éjszakának (nappal - éjszaka); a sírok kelet - nyugati irányban vannak tájolva, stb. De a fordított, tükörképszerű túlvilág-elképzelés nemcsak a sírnál nyilvánul meg: a halottat például a ház verandájáról nem a szokásos oldalon, a feljárónál, hanem az ellenkező oldalon adják le.
Oppozíció párjaink közül a kelet-nyugat irány mindent átható jelentőségét már láttuk: a ramơong, a sekar, a sírok, a vasak földbetemetésének helye mind eszerint vannak tájolva; a ramơongba a valódi halottat kelet felől hozzák és nyugat felé viszik ki, szimbolikus temetés esetén a "lelkeket" nyugatról hozzák és nyugatra is viszik ki; keletről jönnek az emberélet fordulóit eljátszó fiatalok is és nyugatra távoznak; a halott a sírban kelet felé néz, stb.
Evvel párhuzamba állítható az óramutató járásával megegyező, illetve ellentétes irány alkalmazása: aruai-éneklés közben a sekar körül az óramutatóval megegyező irányban keringenek, míg az utolsó éneklés alkalmával azzal ellenkező irányban; a paryỗng-típusú halotti ének során az élők szerepét játszók az óramutatóval megegyező, a halottakat játszók azzal ellentétes irányban keringenek; az emberélet fordulóinak eljátszásakor megintcsak avval
megegyező irányban kerülik meg a sekart - hogy a végén nyugatra távozzanak stb.
Következő oppozíció párunk a nappal-éjszaka. Erre példa a temetés időpontja: a halál bekövetkeztének idejétől függetlenül mindig nappal indul meg - mert a halottak világában az az éjjel. A paryỗng-énekre és az emberélet fordulóinak eljátszására éjjel kerül sor - mert ekkor a túlvilágon nappal van - s az élet nappal zajlik a túlvilágon is.
Egyedül az aruai-éneklés ismétlődik meg nappal és éjjel is - mert ezek az énekek valójában a halott hosszantartó útját festik le a túlvilágra. Ez átvezet bennünket a közel - távol oppozíció párhoz. A hosszú szünetekkel tagolt 3-5-szöri aruai-éneklés szimbolikus módon időben fejezi ki a túlvilág térbeli messzeségét. Az odavezető út pihenőkkel együtt az egész szertartás alatt tart. Ezt az irdatlan távolságot a gyakorlatban a sírhoz való menet alatti, pihenéssel egybekötött u.n. "útközbeni imák" (ntơăng bếq rana) szimbolizálják: a temető közelségétől vagy távolságától függetlenül, az odavezető úton a halottas menet a koporsóval/kkal többször is megáll, leguggolnak "pihenni", s rövid imát mondanak. Ezeknek a pihenőknek expressis verbis megfogalmazott célja a halott hosszú útjának a szimbolizálása.
A páros - páratlan ellentétpár a szimbolikus temetések napjának a kiválasztásában nyilvánul meg; a hideg - meleg oppozíció pedig az egyik legérdekesebb szimbolikus aktusban: a koporsót/kat (illetve a benne fekvő halottat) frissen vágott banánlevél-nyéllel érintik meg. Mint az közismert, a banánfa puha törzse sok nedvességet tartalmaz, ami - ha a törzset elvágják - kifolyik. Ez a hideg lé az, ami a halottak szimbolikus "lehűtésére" szolgál. A brúk elképzelése szerint a hideg vagy a hűvös a nyugodt, békés, meg-
______________________ p 57.
elégedett szinonímája, míg a meleg mindennek az ellentéte, elsősorban a haragot jelöli. Amikor a brúk haragszanak, "forró a gyomruk", s betegség esetén elsőként védőistenüket (chiet) "hűtik le" áldozatbemutatással. Itt, a temetésnél most a halottakkal csinálják ugyanezt: "lehűtve" kiengesztelik őket amiatt, hogy távozniuk kell az élők világától.
Utoljára hagytam a tisztátalan - tiszta ellentétpárt. Erre a legszebb példa az, amikor a koporsóba tétel után a két félkoporsó egymáshoz illeszkedő részét illatos fahéjból készült gumiszerű masszával kenik be, hogy a "halott bűze" ne áradhasson ki. Tekintettel arra, hogy a brú felfogás szerint ez a bűz a halál pillanatától kezdve árad a halottból, az elképzelésnek semmiféle fizikai alapja nincs.
A szokás megértéséhez tudni kell azt, hogy a brúk számára a halál par excellence tisztátalan dolog. Annyira tisztátalan és fertőző, hogy 3 generáció - minimálisan számítva is 45-50 év! - periodikusan ismétlődő halotti emlékünnepei szükségesek ahhoz, hogy a halottak véglegesen megtisztulva "felmehessenek az égbe". A halotti emlékünnepek célja, mint láttuk épp az, hogy ezt a sui generis tisztátalanságot a közben eltelt hosszú idő, és a szertartások alatt elvégzett számtalan purifikációs rítus segítségével eliminálják és így a régi, már megtisztult, és az új, még tisztátalan halottakat fokozatosan egymáshoz közelítsék. Ez a fokozatos purifikáció a rítussorozat egyik Leitmotivja, hisz csak a teljes tisztaság elérése után juthatnak el a halottak a túlvilágra, illetve onnan - a kör bezárultával most már mint ősök - újfent az emberi világba.